Back to top

Kása Ügyvédi Iroda

Kiskunfélegyháza

Rólunk

Ügyvédi irodánk a folyamatosan bővülő ügyfélkör igényeit kielégítve az állandóan változó jogkörnyezetben eligazodást és segítséget nyújtva állunk az Ön rendelkezésére.

Rólunk

Munkatársaink az elvállalt jogügyletekben, perekben alaposan felkészültek, hogy az Önnek – a jogszabályi keretek és lehetőségek között – a legmegfelelőbb eredmény szülessen, természetesen felvázolva az esetleges negatív következményeket is. Így adunk az Ön számára teljes képet az adott ügyről, annak egyes lépéseiről.

Irodánk tevékenysége széleskörű, melyet a szolgáltatásaink menüpont alatt részletesen is megtalál. Tevékenységünket eseti, vagy állandó megbízás keretei között látjuk el magánszemélyek és gazdasági társaságok, civil szervezetek számára egyaránt. Tapasztalataink szerint az ügyfelek számára nagy jelentőséggel bír az időtényező, minek okán ezen igényhez igazodva az egyes okiratok megszerkesztését és aláírását rövid határidővel, soron kívül igyekszünk megoldani.

Munkatársaink

Dr. Kása Norbert vagyok. Jogi diplomámat 2004-ben szereztem a Szegedi Tudományegyetemen, és azóta ügyvédjelöltként, majd 2009-től ügyvédként dolgozom. Praxisom során jelentős számú ingatlan értékesítésével, értékbecslésével és az adás-vételi folyamat lebonyolításával foglalkoztam és foglalkozom. Emellett nagyszámú házasság felbontása, és a gyermekek elhelyezése körüli kérdésekben segítettem megoldani a felmerült jogvitákat. Főbb szakterületeim az ingatlanjog, szerződések joga, a családjog, a baleseti kártérítés és a büntetőjog.

Telefon: +36 30 470 3111

Dr. Kása István vagyok. Jogi diplomát 1991-ben szereztem Szegeden. A rendőrség állományában 1978-tól 40 éven keresztül bűnügyi szakterületen végeztem a munkám, mely időszakban Kiskőrösön, Kecskeméten és Kiskunfélegyházán éveken át rendőrkapitányként dolgoztam. Ennek köszönhetően a fő szakterületem a büntetőjog, valamint az áldozatvédelemhez kapcsolódó kártérítési ügyek. Jól ismerem a nyomozhatóság, a vádhatóság munkáját, a büntetőeljárás menetét és taktikáit, az egyes eljárási cselekményekkel elérni kívánt célokat, minek okán és melyre figyelemmel a leginkább megfelelő védekezési taktika alakítható ki.

Telefon: +36 20 922 1049

Szolgáltatásaink

 

Ingatlanügyek

adás-vétel, ajándékozás, közös tulajdon megszüntetés, társasházi iratok, eladó ingatlanok

 

Büntetőjog

az egyes bűncselekmények elkövetőinek, gyanúsítottjainak, vagy sértettjeinek jogi védelme, képviselete

 

Családi jog

házassági bontóper, szülői felügyeleti jog rendezése, tartásdíj, gondnoksági perekben való jogi képviselet

 

Kártérítés

közlekedési, munkahelyi, vagy egyéb balesetek esetén a személyi sérülések okán vagyoni és nem vagyoni kártérítési igények érvényesítése

 

Cégjog

gazdasági társaságok alapítása, illetve változtatása okán szükséges okiratok szerkesztése, valamint munkajogi kérdések rendezése

 

Civil szervezetek

egyesületek, alapítványok és egyéb szervezetek alapítása, valamint okiratainak módosítása a szervezeti felépítésének megváltozása miatt

Ingatlanok

Ingatlanok

Irodánk segítséget nyújt Ügyfeleink ingatlanainak értékesítésében, ennek eredményeképp a rendelkezésre álló ingatlan-kínálatból akár meglévő Ügyfeleink, akár Ön megtalálhatja álmai otthonát. Kapcsolatban állunk továbbá olyan beruházói csoportokkal, amelyek magánházak, társasházak – társasházi lakások – építésével kínálnak rendezett lakóingatlant. Továbbá ezen kivitelezők gazdasági ingatlanok (csarnok, tároló, áruház stb.) megtervezését és felépítését is vállalják az Ön számára. Természetesen az ezekkel kapcsolatos valamennyi ügyintézést és a szükséges szerződések előkészítését partnereink és Irodánk elvégzi.

Kapcsolatok